Life in the city

Felköltöztem Budapestre.
El nem tudom mondani, mennyire furcsa érzés volt a kis százezres Pécsről belecsöppenni egy nagyváros kellős közepébe, de eddig nagyon élvezem! A kollégiumtól körülbelül fél órányira van az egyetem, de abban a fél órában kell buszozni, villamosozni és metrózni, szóval csoda lesz ha egyszer sem tévedek el. Csak megoldom valahogy.
Három napot voltam eddig fent, és már ez alatt a három nap alatt is sok mindent megtudtam, ami a későbbiekben is fontos lehet. Ilyenekről beszélek;

• Vörösmarty tér =/= Vörösmarty utca. A metróról az UTCÁNÁL kell leszállni, különben kevereghetsz egy órát.
• Pillanatok alatt el lehet úgy veszni, hogy utána egy órán át keresgélni kell a helyes utat.
• Az infópontosok a barátaid, adnak térképet és még be is jelölik hogy merre kell menned, ha tényleg nagyon tanácstalan vagy.
• Sokkal nyíltabbak az emberek, ami furcsa lehet Pécs után (a három nap alatt csak kétszer próbáltak meg felszedni az utcán hahaha)
• A 253-as és a 239-es buszt a legérdemesebb megjegyezni, de vigyázni kell mert Kelenföldről a 235-ös nem indul este 8 után.

Még sok ilyesmi megfogalmazódott, lehet hogy ezeket fel kéne írni valami füzetbe.

És akkor hétfőn kezdődik az egyetem. Te jó ég. 

Moving out

3 nap múlva megyek Budapestre beköltözni a kollégiumba. Annyira hihetetlen. Az az igazság, hogy borzasztóan félek, de nagyon izgatott is vagyok! Egyszerre ijesztő és izgalmas belegondolni, hogy hamarosan én és 2 barátnőm együtt fogunk élni egy nagyvárosban, amit alig ismerünk, és ahol egyetemre fogunk járni. Még mindig nem igazán esett le, hogy ez tényleg meg fog történni, méghozzá hamarosan.
1.-jén beköltözünk és majd még 4.-e után jövünk haza. 6.-án megyünk vissza, és akkor már egy darabig nem leszünk Pécsen. 7.-én kezdődik a tanítás. Mikor történt ez?!

Just like that, hope was gone

A remény hal meg utoljára. De ha a remény meghal, mi marad?

Január óta szerveztünk egy nagyon jó barátnőmmel egy utat Londonba, jövő csütörtökön indultunk volna. Volt szállásunk foglalva, napokra le voltak osztva a programjaink. Január óta erre vártunk. Ez tartotta bennünk a lelket. Ha ez az út nem lebegett volna a szemem előtt amikor nehézzé váltak a dolgok, valószínűleg megbolondulok. De nem bolondultam. Na majd most.

6 nap lett volna vissza az utazásig, amire körülbelül azóta vágytam, mióta tudtam hogy mi az a London. Nem egészen egy hét választott el attól, hogy egy hetet eltölthessek a kedvenc városomban bámészkodva. Hat nap. És most az egész összedőlt.

Végül is csak 7 hónapja terveztük. Végül is csak 7 hónapja vártuk már. 

Végül is csak egy órája sírok. Tényleg semmiség.

Szemetesláda

Én tipikusan olyan ember vagyok, akinek sokan mondják el a problémáikat mert mindig meghallgatom és ha tudok, segítek. Végül is ezért lesz belőlem (remélhetőleg) pszichológus na. Nincs is ezzel baj, szeretek segíteni ha tudok. De néha kevésbé érzem magam segítőnek, de annál inkább lelki szemetesládának. Akibe úgy mindenki beleüríti az üríteni valóját aztán megy a dolgára. És akármennyire szeretek meghallgatni másokat, az azért megvisel amikor három-négy helyről zúdítják rám a negatív érzéseket. Sokszor érzem ilyenkor úgy, hogy ha most még valaki mond valami negatívat, én menten felrobbanok. De a robbanás valahogy sose jön el, mert amikor már úgy érzem hogy a szemetesláda túlcsordul, eszembe jut hogy milyen jó érzés az, amikor együtt sikerül megoldást találnunk a problémákra.
Most is olyanom van, hogy a túlcsordulás szélén áll az a bizonyos láda, szóval ez a bejegyzés arra szolgál hogy emlékeztessen - mindig mindent megoldunk mindenkivel. Lesz szemétnap hamarosan, csak még egy kicsit kell várni.

(furcsák a metaforáim hajnali mit tudom én mikor, nézzétek el nekem)

Félérett

Most szombaton lesz az első szóbeli érettségim és úgy érzem hogy nem tudok rá semmit még.
Nagyon furcsa belegondolni hogy az egész gimnáziumi pályafutásomnak ebben a hónapban vége lesz, nem tudom, hogy hogyan kéne pontosan ehhez viszonyulnom. Félek kicsit, de várom is. Félek mert basszus itt van még a nyakamon 3 szóbeli amire még tanulni kéne, aztán meg pontokat számolni ezerrel, és július végéig izgulni, hogy na most akkor felvettek-e egyetemre.
De várom is, mert iszonyatosan jó nyaram lesz! Fogok dolgozni, meg önkéntes leszek Europa Cantat-on, augusztusban megyek Londonba az egyik legjobb barátnőmmel, aztán meg gólyatábor és...és kezdődik egy új korszak. Amennyire ijesztő gondolat, annyira izgalmas is. Bring it on!
Most pedig megyek tanulni haha.

Psycho

I guess we all grow up in the end

Ma a kezünkbe kaptunk egy "verset" amit hetedikben írattak velünk. Teljesen megfeledkeztem arról hogy ilyet csináltunk szóval nagyon meglepett amikor jól ismert furcsa, ákom-bákom kézírásos alkotásommal találtam szembe magam. És akkor rájöttem hogy basszus ez hat éve volt és tizenkettedikes vagyok. És rádöbbentem hogy már csak körülbelül 7 hónapot lakom itthon ha minden úgy megy ahogy tervezem.
Nem nagyon tudnám megmondani hogy milyen érzés volt erre rájönni, olyan jó is meg rossz is. De legfőképp azt hiszem ijesztő. Hogy amíg benne voltunk addig a hat év gimnázium egy örökkévalóságnak tűnt aztán most meg a 12. utolsó félévében vagyunk és egyetemre jelentkezünk és számba vesszük a lehetőségeinket a továbbiakról. Iszonyatosan szürreális. De hát ennek is el kellett érkeznie, egyszer mindenki fel kell hogy nőjön. Csak nem gondoltam hogy ez velünk is ilyen hamar meg fog történni. De azt hiszem jól van ez így.

(a félreértések elkerülése végett; hatosztályos gimnáziumba járok)