Your salvation was but sleep and sweet dreams

Budapesten élni - álom. Színes, új, felkavaró, kihívásokkal teli, érdekes össze-vissza álomkép. Villamos át a Dunán, séta a hidakon a verőfényes napsütésben, reggelente fagyoskodni Lágymányoson, szenvedni az Izu beléptető kártyájával. Kollégiumban élni két jó baráttal és együtt öreg nénik módjára panaszkodni a hangos zaj meg a focisták miatt.
Kollégium. Az egész instabil álomkép jövője ezen az egy szón áll vagy bukik. Mert az albérlet drága meg amúgy is minek, ha van kollégium. És most úgy tűnik, az egész álom semmivé oszlik egyetlen felvételi pont miatt és én itt maradok 200 kilométerrel délebben onnan, ahol lenni szeretnék, ahol először egyedül kialakítottam magamnak egy helyet. És ezt nem tudom elfogadni. Szóval most elmegyek aludni, és reménykedem abban, hogy ez az egész csak egy rossz álomfoszlánnyá válik a színes kavalkádban.
Szeretnék még egy kicsit ebben az édes álomban élni.

Ki/megöregedés

A hétvégén leugrottunk Keszthelyre a két szobatársammal, mert Helikon volt és ránk meg ránk fért a pihenés. És jó volt, jó volt, élveztük de valahogy...annyira más volt, mint amikor még mi is gimnazistaként mentünk oda. Sokkal nagyobb bulinak tűnt akkor mint most, egyetemista fejjel.
És rá kellett jönnöm hogy ez valószínűleg pont azért van mert, bár csak egy évvel, de ebből a programból mi kiöregedtünk. És ezt csupán 19 éves fejjel belátni baromi lelombozó.

Flóra vs. Budapest

Rájöttem, hogy nem nagyon írok semmit arról, hogy mi is van velem Budapesten. Mert hogy ugye oda járok egyetemre, és hát hazudnék ha azt mondanám hogy nem történik semmi érdekes. Elképesztő mennyiségű új embert ismertem meg és rengeteg új inger ér, minden nap tartogat valami új tapasztalatot. És most, hogy már a második szemeszterem harmadán túl vagyok (amit azért elég durva leírni) úgy éreztem, írni kéne valamit mindarról ami történik.

Vidékről járok fel vonattal, egyenlőre hetente de lehet hogy ez ritkulni fog egy kicsit ha jön a jó idő. És nem tudom, hogy csak én vonzom-e ennyire a fura embereket vagy tényleg sok a fura ember, de majdnem minden utamra jut legalább egy - hangos általános iskolás osztályok, újságírók, minden van itt. De volt már hogy egy asszonykórussal együtt jöttem le Budapestről - nyilván egész úton énekelgettek, egy élmény volt ez a reggel 8-as Intercityn. Meg most is amikor jöttem haza, felszállt egy pasas jegy nélkül és ahogy elindultunk, bezárkózott a wc-be hogy ne vegye észre a kalauz. És működött is - körülbelül fél óráig, utána leszállították. Vicces hogy neki el kellett bújnia a kalauz elől hogy ne vegyék észre, mellettem meg simán ment már el a kalauz mert nem látszottam ki az előttem levő szék mögül és a perifériás látómezejébe se estem bele. Amúgy meg nem értem, hogy milyen magas emberekre tervezték a csomagtárolót, mert hogy nem 165 centisekre, az biztos. Volt már, hogy majdnem ráejtettem más utasokra a bőröndöm miközben megpróbáltam felszenvedni a tárolóba. Szerencsére legtöbbször van aki rögtön felugrik és segít a magamfajta béna alacsony embereknek.

Ha szerencsésen feljutunk Budapestre, máris jön az új kihívás - a tömegközlekedés. Azt hittem, itthon megtapasztaltam milyen egy teletömött busz...aztán megpróbáltam felnyomakodni reggel 8 óra magasságában a kollégium előtt egy kicsi buszra körülbelül 30 sorstársammal együtt. És akkor a délutáni villamoson levő tömegről ne is beszéljünk. Kezdek mondjuk hozzászokni a mindennapos heringpartihoz, már lassan az furcsa ha nincsenek sokan. Kicsit szoktam aggódni ha új helyekre kell menni, jön olyankor az hogy "oké kiírjuk merre kell menni jaj csak el ne keveredjek". Meglepően kevésszer tévedtem eddig el, amire azért büszke vagyok. Mert borzasztó könnyű elkeveredni ha az ember nem tudja pontosan hogy merre kell mennie. Mondjuk ahogy én tapasztaltam, segítőkészek az emberek, ha eltévedsz segítenek megtalálni a helyes útirányt.

Meg sokkal nyitottabb is mindenki, és azt vettem észre hogy ez rám is hatással van. Nagyon sokan vagyunk a szakunkon de ahhoz képest sok embert ismertem meg, és mindenki nagyon aranyos. A volt gimis osztályunkból is sokan vagyunk fent Pesten, és össze szoktunk járni - szerintem jobban kijövünk most, mint amikor osztálytársak voltunk. Jó, hogy ismertem meg új embereket, de azért csak-csak jó ismerős arcokkal beülni pizzázni és órákig röhögni.

Még rengeteg minden van amiről lehetne írni. Most hogy jön a tavasz, tervezek menni sétálni a városba és fotózni, meg megyünk hó végén anime conra, szóval ide is megpróbálok mindezekről többet írni. Nagyon elmaradtam a blogírással, és igazából hiányzik is!

I know we're lost but soon we'll be found

Kiderült valami nagyon rossz tegnap, de próbálok nem elkeseredni. Túléljük valahogy, ahogy eddig mindig mindent túléltünk.

Well it's been rough but we'll be just fine
Work it out yeah we'll survive
You mustn't let a few bad times dictate

Life in the city

Felköltöztem Budapestre.
El nem tudom mondani, mennyire furcsa érzés volt a kis százezres Pécsről belecsöppenni egy nagyváros kellős közepébe, de eddig nagyon élvezem! A kollégiumtól körülbelül fél órányira van az egyetem, de abban a fél órában kell buszozni, villamosozni és metrózni, szóval csoda lesz ha egyszer sem tévedek el. Csak megoldom valahogy.
Három napot voltam eddig fent, és már ez alatt a három nap alatt is sok mindent megtudtam, ami a későbbiekben is fontos lehet. Ilyenekről beszélek;

• Vörösmarty tér =/= Vörösmarty utca. A metróról az UTCÁNÁL kell leszállni, különben kevereghetsz egy órát.
• Pillanatok alatt el lehet úgy veszni, hogy utána egy órán át keresgélni kell a helyes utat.
• Az infópontosok a barátaid, adnak térképet és még be is jelölik hogy merre kell menned, ha tényleg nagyon tanácstalan vagy.
• Sokkal nyíltabbak az emberek, ami furcsa lehet Pécs után (a három nap alatt csak kétszer próbáltak meg felszedni az utcán hahaha)
• A 253-as és a 239-es buszt a legérdemesebb megjegyezni, de vigyázni kell mert Kelenföldről a 235-ös nem indul este 8 után.

Még sok ilyesmi megfogalmazódott, lehet hogy ezeket fel kéne írni valami füzetbe.

És akkor hétfőn kezdődik az egyetem. Te jó ég. 

Moving out

3 nap múlva megyek Budapestre beköltözni a kollégiumba. Annyira hihetetlen. Az az igazság, hogy borzasztóan félek, de nagyon izgatott is vagyok! Egyszerre ijesztő és izgalmas belegondolni, hogy hamarosan én és 2 barátnőm együtt fogunk élni egy nagyvárosban, amit alig ismerünk, és ahol egyetemre fogunk járni. Még mindig nem igazán esett le, hogy ez tényleg meg fog történni, méghozzá hamarosan.
1.-jén beköltözünk és majd még 4.-e után jövünk haza. 6.-án megyünk vissza, és akkor már egy darabig nem leszünk Pécsen. 7.-én kezdődik a tanítás. Mikor történt ez?!

Just like that, hope was gone

A remény hal meg utoljára. De ha a remény meghal, mi marad?

Január óta szerveztünk egy nagyon jó barátnőmmel egy utat Londonba, jövő csütörtökön indultunk volna. Volt szállásunk foglalva, napokra le voltak osztva a programjaink. Január óta erre vártunk. Ez tartotta bennünk a lelket. Ha ez az út nem lebegett volna a szemem előtt amikor nehézzé váltak a dolgok, valószínűleg megbolondulok. De nem bolondultam. Na majd most.

6 nap lett volna vissza az utazásig, amire körülbelül azóta vágytam, mióta tudtam hogy mi az a London. Nem egészen egy hét választott el attól, hogy egy hetet eltölthessek a kedvenc városomban bámészkodva. Hat nap. És most az egész összedőlt.

Végül is csak 7 hónapja terveztük. Végül is csak 7 hónapja vártuk már. 

Végül is csak egy órája sírok. Tényleg semmiség.