Annyira lassan megy az idő.
Olyan, mintha lassított felvételben haladna az élet. A tanórák mintha soha nem akarnának véget érni, a 20 perces buszút hazafelé is mintha egy óra lenne. Az emberek alig vonszolják előre magukat.
Csak én sietek. Nagy nehezen átverekszem magam a lassan vonagló embertömegen és futok ahogy tőlem telik. Frusztrál ez a csiga tempójú létezés.
Szóval futok. Rohanok. És magam sem tudom hogy igazából merre. El innen, a csigavilágból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése