Négy láb jó, két láb rossz

Néha jó lenne kutyának lenni, vagy macskának.
Mert az ember nem cseszi le kedvenc kutyuskáját ha az nem kapja el a jutalomfalatot vagy ha kiejt valamit a szájából, vagy ne adj isten saját akaratából ide-oda megy.
De bezzeg ha valaki ember akkor aztán. Égszakadás földindulás. Mert ha valaki ember akkor folyamatosan kritizálják és lecseszik, még akkor is ha valamit véletlenül csinál.
Csak egyszer az életben szeretnék mindent úgy csinálni hogy az mindenkinek megfeleljen. Nincs más választásom, ha már nem kutyának születtem.

Isteni erő

Amikor belép a szobába, már vársz rá. Tudtad hogy el fog jönni előbb vagy utóbb.
Nem vesz észre, csak mikor már késő.
Eltalálod. Elsőre. Higgadtan és gyorsan dolgozol.
A földre rogy, vonaglik. Pár perc múlva kileheli a lelkét.
Valójában sajnálod valamennyire, lehet, hogy nem ezt érdemelte volna. Egyszerűen rosszkor volt rossz helyen.
De akármennyire sajnálod is, azért jólesik egy kicsit Istent játszani.
Visszateszed a rovarirtót a helyére, fogsz egy zsebkendőt és kidobod a darazsat. Ezen is túl vagyunk.

Olyan iszonyat kicsik vagyunk, igazából nevetséges. Meg az is vicces hogy milyen nagynak képzeljük magunkat, holott a hangyánál is kisebbek vagyunk a nagy egészhez képest.
Belegondoltatok már hogy mennyire elképesztően sebezhető az ember? Most fizikailag gondolom.
Elég egy rosszul elejtett sebészi vágás, egy csepp mérgező anyag, egy nagyobbfajta tüdőgyulladás vagy akármi és - és vége. Ennyi volt. Köszönjük részvételét, nem kell visszajönni.
Egészen addig nem foglalkozunk ezzel a ténnyel amíg valami olyan történik közvetlen környezetünkben ami végre elgondolkoztat minket, de akkor aztán nagyon. Vagy valakit meg egyáltalán nem. És ez szomorú. Ha jól belegondolunk, megvan ám annak az oka hogy a temetéseken nem szakadnak meg a kedves gyászolók a röhögéstől.
Tetszik vagy nem, néha muszáj elgondolkodni azon, hogy mi lesz ha vége. Vagy ha látjuk, hogy közel a vége. Tényleg elgondolkodni, mindenfajta vicc nélkül. Mert igazából akármelyik nap lehet akár az utolsó, akármelyik nap lehet a sebész rossz napja vagy valamilyen természeti katasztrófa és akkor aztán.
Vége.
Ennyi volt.
Köszönjük részvételét, szépen teljesített, nem kell visszajönni.

Elszámolás

17 nap.
Túl a matekvizsgán. Szar lett de nem annyira.
3 rendes tanítási nap.
A fizikám viszont rossz lett. Nem baj, megvan a hármasom.
Legalábbis remélem.
20 tanóra.
Már csak 20?
Még mindig 20.
Kémia témazáró. Kedd. Utolsó előtti kémiaóra.
Azt mondta, hogy ha jó lesz, négyes leszek.
Kémia négyes. A következő meg majd az lesz, hogy unikornisok fognak kopogtatni csillogó szarvukkal az ablakomon.
Biosz négyes. Meg földrajz. Meg francia ötös, meg ének meg rajz.
Kell matekból a négyes és akkor csak egy hármasom lesz.
Ötös. Ötös. Négyes. Ötös. Ötös. Négyes vagy hármas. Hármas. Négyes. Négyes. Nem szám vagyok. Négyes. Ötös. Ötös. Ötös. Ötös.
Hatvanhárom osztva tizennéggyel négy egész öt. Sok a négy. Meg az öt. 45455545454545444545454445445454545 négy-öt-öt-négy-négy-öt-négy-öt-öt.
Számokból vagyok.
A lelkem is számokból van, meg a szívem is.
Érzelgős számok. Szorzótényezőért epekednek, vagy négyzetre emelésért, esetleg a faktoriánsukért
Vagy egy másik számért, amivel összeadja őket az ember és mindenki boldog.
Legalábbis a matektanárok. De ők is csak akkor ha nem számolod el. A diák meg nem érdekel senkit.
Álljuk mi is számokból.