Cserediákok és szüreti mulatság, avagy Flóra képtelen szocializálódni

A mai napom 70%-át Birjánban töltöttem kedves unokabátyáméknál vagy 40 Babitsos/Deákos/olasz diák, cserediák és tanár között, angolgyakorlás mottóján. Hát meg kell hogy mondjam, elég szar volt.
Ne értsetek félre, tök kedvesek voltak az olaszok, szívesen segítettem nekik amiben tudtam meg néhány magyarral is beszélgettem pár szót de egyszerűen...nem találtam a helyem köztük. Baromi rossz érzés volt. Épp ezért csak annyit voltam kint velük és csak annyit beszéltem amennyit nagyon muszáj volt. Nem tudom mi volt az oka ennek a kínos incidensnek ami ez a nap volt, talán az hogy olyan beteg vagyok hogy alig látok ki a két szememen, vagy mert iszonyatosan görcsölt a hasam vagy mert szimplán és egyszerűen nem vagyok képes normálisan kapcsolatot teremteni az emberekkel. Egy-két ember még oké, de ha bedobnak 38 vadidegen közé, teljesen leblokkolok ami igazán remek. Ja, és ehhez adj hozzá két egoista srácot akik azt hitték, rá tudnak venni hogy menjek el egy olyan együttes koncertjére akiket nem bírok elviselni szimplán azzal ha "megmutatják a gyönyörű kockahasukat" (valós idézet!) Hát basszák meg.
Akikkel még jól el tudtam beszélgetni az egy magyar lány, Beki volt és az unokabátyám cserediákja, egy Ludo (Ludovigo) nevű srác, aki, mint az később kiderült, 16 évesen világbajnok sportoló (meg nem mondom milyen sportág, azt HISZEM foci). Ahhoz képest tiszta szerény meg aranyos volt, tök jól elbeszélgettem vele :)

Az olaszok szeretik a pörköltet. Mármint nagyon.
Elég váratlanul ért ez a felfedezés, valahogy nem illett bele az olaszokról alkotott képbe. Kicsit vicces volt.

Majdnem két bogrács pörkölttel később kis csapatunk elindult a szüreti felvonulásra, ahol az unokabátyám kisbíró volt én meg hivatalos fotóssá avanzsáltam (drága polgármester úr nem talált senkit aki fotózna, úgyhogy a drága rokonság elintézte hogy nekem kelljen fotóznom. Ha véletlenül valaki Birján község honlapjára téved a napokban és az én képeimet látja, ne lepődjön meg) Bejártuk a fél falut, kaptunk sütit, majdnem beleléptünk a lócitromba ("Ezek a lovak soha nem ürülnek ki?") figyeltük a felvonuló tömeget akik a lovasok és lovaskocsik mögött sétáltak ("Levente ne dohányozz, az nem autentikus!")
Aztán visszajöttünk, a 36 ember (Levi, az unokabátyám meg Ludo később mentek) felszállt a buszra és VÉGRE elindult Pécs felé. Mi sem maradtunk sokkal tovább, elég hamar eljöttünk, hála istennek.
Fárasztó nap volt a mai.